Hamarosan takeoff.
Legyetek jók.
mielőtt valaki nekem támadna a hazafiatlanság vádjával, ajánlom figyelmébe Rykov írását a District 9-nal kapcsolatban.
Egyébként igen, láttam, igen, overrated, és igen, mégis üt. Nagyon.
Odakint talán meg tudom majd nézni az idei év másik jónak tűnő filmjét, a Moont is. Előre megfojtok egy Alkonyat-poént és jelzem, nem, nem a New Moonról beszélek, bár a két filmet illetően az újdonság varázsa valószínűleg a címben lévő hangsúlyozással fordítottan arányos.
Mm, imádom ezeket a kifejezéseket. Fordítottan arányos. Egyensesn arányos. Átlós vagy trigonometrikus arányosság milyen lehet vajon?
Rég voltam már fizikaórán. Komolyan mondom, hiányzik.
2008. augusztus 30-án azt írtam:
"Nyugtalanító, mikor az ember rájön, hogy blogjának css/html kódjai izgalmasabbak bármely gondolatánál, élete történéseiről nem is beszélve."
Ehhez hozzátenném most, hogy az sem feltétlen a legmegnyugtatóbb, mikor azon kapod magad, hogy órák óta ülsz a monitor előtt Vanilla Ice zenei és filmes munkásságán röhögve. Szerencsére, ez múlandó állapot.
Ha minden jól megy, egy éven belül bekerülök a felsőokatatás alkoholos mámorral és a lakbéráraknak köszönhetően éhezéssel kecsegtető világába. Addig azonban külföldön próbálok szerencsét, vagyont, de leginkább a muzikális és angol nyelvtudást gyarapítva, az örökké borongós ég alatt (gyengébbek és twilighterek kedvéért: Nagy-Britanniáról beszélek, nem azokról a bizonyos Villákról) Természetesen vagy hónapokig leszek internet nélkül, de minden ember életében eljön az az idő, amikor le kell gyűrnie egy-egy függőségét.
Évek óta úgy érzem, hatalmas változára van szükségem. Úgy néz ki, három napon belül meg is kapom.
Jóég, úrist', aztaku. Ha negy leszek, olyan zenét szeretnék gyártani, mint a Tool. És legalább ennyire beteg videoklipek alatt szeretném viszonthallani:
Bármik is legyenek azok a bizonyos szürkék, akár léteznek, akár nem, akár mentőangyalok a csillagok közül, egy másik dimenzió szülőttei, a Sátán fiai, avagy egy alvásparalízis alatt megszülető tömeghallucnáció mellékhatásai, egyetlen kormány titkosszolgálata sem tudná elég hihetően tagadni a tényt, hogy a művészvilág félelmetesen sokat köszönhet nekik.
Nem vagyunk érzéketlenek a halálra. A pillanat fájdalma azonban háttérbe szorul egy életre szóló hiány felismerése mellett.
Piszok költői volt, ugye?
Egyébként az imént szándék nélkül, teljesen impulzívan dobolni kezdtem a kólaáztatta billentyűzeten és vigyorogva a monitorba üvöltöttem, hogy "show me how to lie, you're getting better all the time". Vannak ilyen dolgai a Húsnak.
Nagyon hiányzik már valami testmozgás.
Akkor ezt most így.
Lumpenproletariátus (B) One Step Closer To Economic Equilibrium üzenete:
nézd meg youtube-on a tool - vicarius klipjét
Lumpenproletariátus (B) One Step Closer To Economic Equilibrium üzenete:
vicarious
Jawker, walking tall machine gun man üzenete:
watchin' it
Jawker, walking tall machine gun man üzenete:
discovery times, 'ázze'
Jawker, walking tall machine gun man üzenete:
fooking war
Lumpenproletariátus (B) One Step Closer To Economic Equilibrium üzenete:
:D néha télleg nem értem miről beszélsz
Utolsó szavak, igen.
Remekül kiment a fejemből, hogy írjak róla, de ez olyasmi, amit érdemes
pótolni: Múlt vasárnap bizony valóra vált a Hús gyermekkori álma, a
Sziget ötödik napjára kilátogatva részt vettem egy Offspring koncerten.
Igen, tudom. Igénytelen, köcsög punk vagyok, ez a show a humán
szemetet vonzotta össze, miért turnéznak még egyáltalán, hiszen 2009-et
írunk, nem 1999-et, satöbbi. Viszont még ennek tudatában is remek
érzés, mikor hetven percen át élőben szólnak a dalok, melyek szövegét
lassan már egy évtizede kívülről fújod, s veled együtt még több száz
ember üvölti őket lelkesen.
Külön jó dolog, hogy megismerkedtem egy, az USA-ból származó
rajongóval, Aprillel, aki nem volt rest egy nappal előbbre hozni
egy pesti hálidéjt, miután megtudta, hogy miféle előadók lesznek jelen
a Szigeten. Így aztán pár órával a gépe landolása után már a helyszínen
mutogatta nekem a bandáról készült fotóit. Egész profi felszereléssel
fényképezi kedvenceit, és adott is ajándékba néhány képet, melyek egy
londoni koncert során készültek, publikációba sehol sem jutottak még, szóval brutál exkluzívak (oh, the irony), ím:
Csak közben nehogy szemet szúrj egy egészen más véleményen lévő, rossz szokásokkal küzdő arcnak - akivel viszont a kezében tartott fegyver mélységesen egyetért. Roar. \m/,
Ez itt kérem egy szaftos káromkodás a District 9 gettólakó nyálkás csúfságainak nyelvén, pontosabban a hivatalos betűtípusukkal írva. Az első teaser óta hihetetlenül vártam ezt a filmet. Alapvetően egy, a fokvárosi District Six körzetben, a múlt században lezajlott csúnyaságok (wikis cikk) erős sci-fi akció beütéssel torzított dokumentációjáról van szó, a kritikusok ódákat zengenek róla, az évtized első igazán emlékezetes sci-fi filmjeként emlegetik, Neill Blomkamp rendező pedig máris a szakma legújabb "ifjú titánja"-ként van számon tartva.
Én a magam részéről azért nem az évszázad filmjét várom tőle, megelégednék azzal is, ha egy kellően szórakoztató, de nem a Michael Bay-féle idiotizmus szintjén mozgó, egy-két okos csavarral megáldott idegen inváziós sztorit láthatnék.
Ha. Láthatnék.
Mert 2009-ben Magyarország ott tart, hogy egy (amúgy kiváló, könnyfakasztóan megható, zseniális, satöbbi, de az "amerikai remake" fedőnevű megcsúfolásnál mindenesetre sokkal szebb sorsot érdemlő) svéd low-key horror-művészdráma jobb elbánásban részesül, mint az év egyetlen valamire való nyári blockbustere. Nem elég kínos, hogy szeptember 24-ig nem láthatjuk itthon, a Palace forgalmazásának hála kizárólag a fővárosban lehet majd megnézni, DVD és Blu-ray megjelenéstől pedig nem igazán kell tartanunk az elkövetkező két évben. Ehhez mit szólhat az ember?
Leginkább azt, amit egy kedves D9 fórumos ismerős írt panaszomra:
Mikor egy, a pszichiátriáról frissen szabadult, csuklóit pengével díszítő ismerősöd is a szemedre hányja, hogy túl negatívan állsz hozzá mindenhez, az tipikusan olyan élmény, ami előbb-utóbb rákényszerít arra, hogy komolyan elgondolkodj néhány dolgon.
Ó, a japán filmművészet! Keleti barátaink határtalan fantáziájának és sokszínű kreativitásának tényét jól bizonyítja például a kaiju eiga, mint műfaj megteremtése, az Ichi-féle gore, mely hatással volt a nyugati filmekre is (Quentin who?) illetve a kerek e világon töretlen népszerűségnek örvendő mangák és animék. (Egyébként észrevetted, mennyire erőltetik a magyar japanimáció geekek az "aním" kiejtést? Talán a híres Antifaces videó hatására. Pedig nem csak, hogy az angol médiában, de még a felkelő nap népének szájában is fonetikusan kel életre a szó.)
Mindenesetre a japánok tudnak újat mutatni. Rykov tábornok a minap mutatott egy filmelőzetest, ami nagyon mély benyomást tett rám, nézd meg te is, íme:
És most nézd meg újra, kérlek. Majd képzeld el, hogy a borbélynál ülsz, a hajvágási procedúra közepén eszedbe jut a fenti videó néhány képkockája és menthetetlenül elkezdesz visítva röhögni a szakember kezei alatt. Azután pedig megpróbálod megmagyarázni azt, amit nem lehet. Azt, amit látni kell, hogy elhidd.
Nem kellemes élmény, én mondom. Még Robo-geishának is okozna némi fejfájást.
